Figyeljetek, én régen annyit, de annyit írtam. Nemcsak ide, mindefelé, csak úgy dőltek belőlem a mondatok, barokkos túlzásokkal, kanyarogtak a gondolatok, most meg semmi. Ilyen lehet az írói válság, vagy fene tudja, de tulajdonképpen mindenhol csak bolyongok. Régebben ezek a dolgok hamar elmúltak, jött egy ötlet, valami napsütéses dolog, aztán már csapongtam is. Mentem előre, néha beverte valami az orromat, aztán felálltam, mentem tovább a rendkívül fontos hülyeségeim után. Pont ma gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy ilyen az öregedés, amikor kiégsz, vagy mittudomén. Talán a felnőttség, amikor mindent sure ami sure, minden oldalról megvitatok, átgondolok, aztán lefaragok belőle, kifordítom, végül hagyom a francba, mert úgy sem lesz jó. Biztonsági játék...
Megszokott csapásokon járunk. Persze jó lenne ezekről a csapásokról néha lejönni, de ugyanakkor meg nem, mert ki tudja, én aztán biztosan nem. Felhúzhatós rugós játékok vagyunk, ez a rohadt rugó meg néha túlnyúlik, néha törik. Lendület. Az kéne. Vagy legalább egy kis nap...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.