Ha kedd, akkor hajnalban minden gyerekem magától kel. Vagyis magamtól, ráadásul a lényeg a kisebbiken van, aki a Varázsovi mézesmadzagát kapta be és repül reggel az intézménybe. Én pedig annyira szomorú vagyok ettől, mert az összes többi napon elásná magát inkább a kertben, mint hogy felkeljen, elinduljon ésatöbbi. Persze nincs semmi nagy baj, sőt, tulajdonképpen baj sincs, csak az a kocka nihil ne lenne bent, egy rakás hiperaktív (amiről egyébként azt hallotta anyám, hogy nincs is, érted) és nevelési problémával küzdő gyerekkel, elcsigázott óvónénikkel. Mert felvenni a versenyt nyilván nem lehet egy szülők által finanszírozott, magán intézménnyel. A lehetőségek, ugye. Meg a motiváció a pedagágászok részéről, ugye. És már csak azon gondolkozom egy ideje, hogy milyen hely az, ahol a fegyelmezés eszköze a mese megvonása. Baszki, a mese, amiről szólnia kellene annak az egész napnak. De, mivel mindig van egy-két rossz, vagy csak nyughatatlan gyerek, érvénybe lép a kollektív büntetés, nesze nektek büdös kölykök! Aki meg jó volt, csak pislog szomorúan a takaró alatt, néhányan pedig arra a következtetésre jutnak majd, hogy mi a szarnak legyenek jók, amikor így se, úgy se mesélnek... És így telnek el napok, a többiről pedig nem is tudok, nyilván egymás között meg farkastörvények vannak, ahol két gyerekkel szemben az egyetlen eszköz, idézem: "Kerüljétek el!" Én igazán nem vagyok egy különleges bánásmódért lobbizó anyuka, zokszó nélkül fogadtunk az elmúlt hat-hat és fél év oviéletében ami jött. De most waldorfon gondolkodom, amin egyébként meggyőződéssel nem szoktam, nagy M-el. HOgy a szarban lehet mesét megvonni gyerekektől???!!!!